30.sz.
Körösi Csoma Sándor
cscs.
66.sz.
Papp-Váry Elemérné
lcscs.

Utolsó Frissítés: 27/3/2015
A Csapat AdataiNévadónkCsapatunk TörténeteCsapatbeosztásKépek

Kinek a nevét kaptam?
Papp-Váry Elemér tábornok felesége,  Sziklay Szeréna, született 1881-ben Jánokon, és meghalt Budapesten 1923-ban. Az első világháború alatt számos verse jelent meg „Háborús Visszhangok” címen, melyet 1916-ban adtak ki. „Mikor Vihar dühöng” és „Turán legendája” című verseit 1920-ban adták ki, nevét azonban a „HITVALLÁS” című pályadíj nyertes költeménye tette országhírűvé. Ez a vers legtömörebben és emelkedett hangon fejezi ki az összeomlás utáni magyarság hitét és bizakodását a jobb jövőben. Szabados Béla zenésítette meg és első három sora MAGYAR HISZEKEGY néven valósággal nemzeti imádsággá vált.
Papp-Váry Elemérné: Hitvallás
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedők fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.

Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.

Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Sydneyi                    Magyar 


Cserkészcsapatok